Sári Botondnak hívnak. 6 éves korom óta teniszezem, 10 éves koromtól versenyszerűen. 18 éves koromban kezdtem teniszoktatással foglalkozni, így már több, mint 10 éves edzői rutinnal rendelkezem.
Államilag elismert teniszedző vagyok és több, a Magyar Tenisz Szövetség által akkreditált és nemzetközi képzést végeztem. Több budapesti klubban dolgoztam korábban, majd 2022-ben kiköltöztem Amerikába, ahol az egyik legmagasabb színvonalú teniszklubban, és annál az Analízis cégnél dolgoztam, amelyik abban az időben Novak
Djokovic csapatát segítette. Testközelből tapasztalhattam meg, hogyan dolgoznak a sportág elitjébe tartozó játékosok és csapataik, nem csak tenisz oldaláról. Volt szerencsém együttműködni sporttudósokkal, fitnesz gurukkal és Amerika egyik leghíresebb sportpszichológusával is.
2024 elején költöztem haza, azzal a küldetéssel, hogy az Amerikában és az elmúlt 20 évben gyűjtött tapasztalataimat egy profin összeszedett, megfogalmazott módszertan mentén adhassam át a tenisz itthoni szerelmeseinek, kortól, nemtől és képzettségtől függetlenül, hiszen ezek az elvek lefordíthatók bármilyen szintre.
Az általunk alkalmazott, a Nemzetközi Tenisz Szövetség által ajánlott és amerikai mintára tovább fejlesztett módszertan nemcsak a profi tenisz legfontosabb készségeit fejleszti, hanem biztosítja, hogy a játékosaink sokoldalúan fejlődjenek testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt. Mint minden sportban, a teniszben is az érzékszervek, az idegrendszer, a szem és agyunk fejlesztése a legfontosabb feladat, így a gyerekektől és kezdőktől kezdve mindenkit eszerint az elv szerint segítünk.
Édesanyám pedagógusként hosszú évekig foglalkozott gyerekek nevelésével, az ő mintája kiegészíti a nemzetközi teniszedzői és menedzseri végzettségeimet, hogy a legmegfelelőbb oktatásban részesüljenek a nálunk tanulók. Tudjuk, hogy a jó közösség milyen fontos szerepet tölt be a gyermekfejlesztésben, ezért közös eseményekkel, játékokkal és workshopokkal készülünk.
Hiszünk abban, hogy jó hangulatban is lehet keményen dolgozni, ezért edzőink pozitív megerősítéssel és határozott irányítással segítik gyermekeiket, hogy ne csak a sportra, hanem az életre neveljük őket. Filozófiánk alapját képezi, hogy a személy fontosabb, mint az, hogy milyen teniszező lesz belőle, ezért mindig szem előtt tartjuk a gyerekek személyiségfejlődését.
2019: ITF Level 1 képzés: kezdő és 10 év alatti teniszezők 2020: ITF Level 2 képzés: haladó és 18 év alatti versenyzők 2020: BME Műszaki Menedzser
2022-2024: Gotta Tennis Analytics: high performance elemző és felkészítő edző: ATP és WTA játékosoknak 2022-2024: Amerikai Egyesült Államok: CourtSense edző és menedzser gyakornok. Több WTA, ITF és USTA szintű játékos edzője
2015-2021 Budapesti teniszklubokban edző
Az árak a nyári szezonra vonatkoznak, az egyéni-és csoportos óráknál a pályadíjat tartalmazzák.
Magán órák | Egység | Ár / egység | Ár / hét |
Egyéni óra | heti 1 alkalom | 19.000 HUF | 19.000 HUF |
Egyéni óra | heti 2 alkalom | 17.000 HUF | 34.000 HUF |
Online óra | 1 alkalom | 12.000 HUF |
Akadémiai órák | ||
Felnőtt csoportos óra | 1 alkalom | 7.500 HUF/fő |
Bemutatkozó program | 1 alkalom | 5.000 HUF/fő |
Alapozó program (max. 3 fő) | 1 alkalom | 6.500 HUF/fő |
Név | Telefon | |
Sári Botond | +36 30 74 63 153 | info@botondsari.hu |
H-V: 07:00 – 22:00
A teniszpályákat 21 óráig lehet használni
Terembérlet, rendezvény kapcsán kérje egyedi ajánlatunkat a marketing@gsromai.hu email címen.
1039 Budapest Királyok útja 321.
Budapest, III. Kossuth Lajos üdülőpart 63660 hrsz.