Klub Struktúra és Tanítási Program:

A GS Tenisz & Padel Klub ad otthont az alábbi programnak:
Név: SBAkadémia

1. Gyerek Tenisz
(5 éves kortól, egészen 18ig):

● Bemutatkozó Programok: A bemutatkozó programokon résztvevő gyerekek alap készség fejlesztő órákon vesznek részt, melyben játékos úton tanulják meg követni a labda ívét, orientálni a saját testüket, megtanulnak minden irányban futni és irányt változtatni, dobni, futni, kúszni, mászni és mindent amire szükségük lehet, bármelyik sportot is válasszák a későbbiekben.

● Alapozó Programok: Az alapozó programok kreatív és interaktív módon vezetik be a legkisebbeket a tenisz világába. Az oktatás során fontos, hogy a gyerekek ne csak technikai készségeket tanuljanak, hanem játékos módon fejlesszék az együttműködést, koncentrációt és az egészséges versenyszellemet. Célja, hogy fokozatosan fejlesszék a gyerekek technikai tudását és versenyszellemét, de legfőképpen a játék iránt érzett szeretetet.

2. Junior Verseny Tenisz
(10 éves kortól 18ig, aktív versenyzők):

● Verseny Központú Képzés: A verseny központú képzés a versenyzőket célzó intenzív program, amely a technikai és taktikai fejlesztésre összpontosít. A tréningek magukban foglalják a fizikai kondíció javítását, a versenyekre való mentális felkészülést és az egyéni versenystratégiák kidolgozását.

2. Junior Verseny Tenisz
(10 éves kortól 18ig, aktív versenyzők):

● Verseny Központú Képzés: A verseny központú képzés a versenyzőket célzó
intenzív program, amely a technikai és taktikai fejlesztésre összpontosít. A
tréningek magukban foglalják a fizikai kondíció javítását, a versenyekre való
mentális felkészülést és az egyéni versenystratégiák kidolgozását.

● Fitness és Erőnlét: A fitness és erőnlét programok segítik a versenyzőket abban,
hogy jobban teljesítsenek a pályán, és megelőzzék a sérüléseket. Az edzések
magukban foglalják az erőnlétet növelő gyakorlatokat, az állóképességi
tréningeket és a sérülés-megelőzési technikákat. Fitness programunk követi a nemzetközi tenisz szövetség ajánlását abban, hogy milyen készségek melyik korban érdemes a leginkább fejleszteni.

● Mentális Edzés: A mentális edzés során a versenyzők megtanulnak stresszt
kezelni, koncentrálni és a versenyeken hatékonyan reagálni a kihívásokra. A
tréningek magukban foglalják a relaxációs technikákat, a célok kitűzését, a
rendszerben való gondolkozást és a versenyszellem erősítését.

● Egészség képzés: tisztában vagyunk azzal, hogy minden sportoló csak olyan
sikeres lehet a sportjában, amilyen egészséges tud lenni mentális, emocionális,
spirituális és fizikális szinten. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a
játékosaink

● Fitness és Erőnlét: A fitness és erőnlét programok segítik a versenyzőket abban, hogy jobban teljesítsenek a pályán, és megelőzzék a sérüléseket. Az edzések magukban foglalják az erőnlétet növelő gyakorlatokat, az állóképességi tréningeket és a sérülés-megelőzési technikákat. Fitness programunk követi a nemzetközi tenisz szövetség ajánlását abban, hogy milyen készségek melyik korban érdemes a leginkább fejleszteni.

● Mentális Edzés: A mentális edzés során a versenyzők megtanulnak stresszt kezelni, koncentrálni és a versenyeken hatékonyan reagálni a kihívásokra. A tréningek magukban foglalják a relaxációs technikákat, a célok kitűzését, a rendszerben való gondolkozást és a versenyszellem erősítését.

● Egészség képzés: tisztában vagyunk azzal, hogy minden sportoló csak olyan sikeres lehet a sportjában, amilyen egészséges tud lenni mentális, emocionális, spirituális és fizikális szinten. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a játékosaink – nincs mondat vége

3. Felnőtt Tenisz (Klub Játékosok, Amatőr Teniszezők):

● Klub Liga és Ranglista: A klub liga és ranglista rendszer rendszeres lehetőséget biztosít a felnőtt játékosoknak a versenyzésre és a fejlődésre. A liga meccsek izgalmas és barátságos környezetet teremtenek a klubtagok számára, míg a ranglista a versenyszellemet és a fejlődést ösztönzi.

● Csoportos Edzések: A csoportos edzések ideálisak a felnőtt játékosoknak, akik szeretnék fejleszteni technikájukat és taktikájukat, miközben élvezik a társaságot és motiválják egymást.

● Egyéni Edzések: Az egyéni edzések lehetőséget biztosítanak a felnőtt
játékosoknak arra, hogy személyre szabott figyelmet kapjanak a technikai és taktikai fejlődésükre. Az egyéni edzők segítséget nyújtanak abban, hogy a játékosok elérjék céljaikat és maximalizálják teljesítményüket.

Rendezvények és Workshopok:

1. Rendezvények:

● Nyitó és Záró Szezon Bulik: A nyitó és záró szezonbulik lehetőséget biztosítanak
a klubtagoknak arra, hogy megünnepeljék a szezon kezdetét és végét. Ha
csinálunk klub ligát, akkor itt lehet a mesterverseny, ahol lezárul az aktuális szezon ligája. Evés ivás, csapatépítés.

● Jótékonysági Tornák: Szombati nap be lehetne próbálkozni jótékonysági ligával. Nincs költség, jó PR, jó reklám.

2. Workshopok:

● Tenisz Workshopok: A tenisz workshopok olyan események, ahol átfogóan több órán keresztül járunk körbe egy bizonyos témát, amit előadás formájában átveszünk elméleti síkon, majd a résztvevőknek lehetőségük lesz ezt kipróbálni a gyakorlatban a pályán is. Tematikailag a következőkre lehet számítani: tenisz taktikai alapok, tenisz taktika mesterszint, specifikus szituációk (kiválasztunk egy adott helyzetet a pályán és azt megvizsgáljuk minden szemszögből)

Egyéb csatlakozó workshopok: Itt olyanokra gondolok, mint mentál higénia, egészség, táplálkozás, funkcionális edzés, tenisz analízis stb. Fel kell majd térképezni mire lehet igény.

Szponzorok és Partnerségek:

● Helyi Üzletek és Vállalkozások: szponzorációs modellt alakítunk ki, miszerint a klubunkat, egyesületünket szponzoráló cégek, a brand megjelenítésen felül játéklehetőséget, eseményeken való ingyenes részvételt kapnak (vagy még bármit amit kitalálunk)

Sportszergyártók és Márkák: A sportszergyártókkal és teniszmárkákkal való szponzorálási megállapodások révén a klub támogatást kap a felszerelések és eszközök beszerzéséhez, valamint lehetőséget biztosít a márkák számára a brand ismertségének és elismertségének növelésére a klub eseményein és versenyein való megjelenéssel.